Prof. dr. Masszi Tamás egyetemi tanárral, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet, Semmelweis Egyetem, III. Belgyógyászati Klinika Csontvelő-transzplantációs Tanszéki Csoportjának osztályvezető főorvosával folytattuk az alábbi beszélgetést.
A lymphomával foglalkozó kongresszusok ugye kifejezetten módot adnak arra, hogy az Önökéhez hasonló nagy centrumok betegeik anyagát feldolgozva a szakmának bemutassák eredményeiket, s azokat a világban ismert kutatásokkal összehasonlítsák? 

Ezúttal a lymphoma transzplantációs kezelésében elértekről kívánok számot adni, vagyis arról, hogyan állunk, mi a helyzet és merre kellene fejlődnünk.

Vegyük sorra.  Kezdjük mindjárt a Hodgkin-kórral…

Ami mindenekelőtt abban különbözik az összes többi lymphomás indikációtól, hogy ez az egyetlen olyan kórkép, amelyben nemcsak komplett remissziós vagy kemoszenzitív, hanem kemorezisztens betegség esetén is érdemes transzplantálni. A Hodgkin-kórós betegnél a kemorezisztens betegséget transzplantációval esetleg át lehet törni. (Igaz, ilyen még a myeloma multiplex is, amely azonban nem ennek a konferenciának a témája.)

Úgy tudom, az Önök Hodgkin-kórban elért eredményei megfelelnek a világban elért sikereknek.

Igaz, bár azokat most nem dolgoztuk fel. Egy korábbi feldolgozásból azonban tudjuk, a mi betegtúlélési adataink nagyon jók. A primer rezisztens, illetve a kemoszenzitív relabált Hodgkin-kór gyógyításában mintegy 50–60 százalékos eredményt értünk el. Kiderült, az eddigi legfontosabb prognosztikai tényező a transzplantáció előtti állapot milyensége.

Ami azt jelenti, hogy a betegség kemoszenzitivitásán van a hangsúly, amikor a relabált betegek transzplantációra kerülnek?

Igen, amit pedig ma az érzékeny PET/CT-vel vizsgálunk. Ha egy beteg transzplantáció előtt durván PET/CT pozitív, azt nem gyógyítja meg a transzplantáció sem. Ezzel szemben, ha a PET/CT negatív a relabált Hodgkin-kórban, ott a transzplantációval nagyon jó eredményeket érhetünk el.

Míg készültünk az interjúra elmondta: hasonló a helyzet a diffúz nagy B-sejtes lymphománál vagy az agresszív lymphomacsoport esetében.

A közelmúltban végzett analízisünkben – amelyet részleteiben a kongresszuson ismertettünk – a mintegy 50, PET/CT pozitív beteg transzplantációs eredményéből kiderült, a diffúz nagy B-sejtes lymphomások körében 50–60 százalékos túlélést érhetünk el. Ugyanígy a Hodgkin-kórban is progressziómentes túlélés produkálható. A durván PET/CT pozitív betegcsoportban a túlélés csupán 15 százalék. A transzplantáció előtt PET/CT negatívak esetében csaknem 80 százalék.

Ennek a szakma számára mi az üzenete? 

Nagyon sok. Mindenekelőtt az, hogy a minimális tumortömeget kell elérni, és a transzplantációt akkor szükséges elvégezni.

A kongresszuson további speciális betegcsoportok gyógyításának ismertetésével is foglalkozott előadásában.

Olyanokkal, amelyeknek üzenete van az egész magyar hematológustársadalom számára. Például a köpenysejtes lymphoma, amelyben sok idős beteg szenved. Mi csaknem 70 páciens adatait dolgoztuk fel a konferenciára. Kiderült, hogy körükben érdekes módon nagyon pici a transzplantációs halálozás. Tehát számunkra is meglepő, de örülünk neki, hogy mindössze a betegek 2-3 százalékát veszítjük el. Ugyanakkor bizonyíték, hogy az idősebbeket is érdemes a transzplantáció felé terelni. Ez az az indikáció, amelyben az első komplett remiszszióban el lehet végezni a transzplantációt, és itt nagyon-nagyon jók a túlélés eredményei. A 3 éves medián követés során a progressziómentes túlélés 70 százalék körüli. Bár fantasztikusan jó eredmény, mégsem örülhetünk igazán, mert érdekes módon a görbét figyelve valahogy nem akar igazán plató jelleget ölteni, és nagyon késői relapszusok is jönnek sorba. Tehát idős beteget is érdemes transzplantációra küldeni, nagyon jók az eredmények, a hosszút távú eredményeik is jók, de a késői relapszusokkal számolni szükséges.

Ismert ennek az oka?

Nagyon nehéz a kérdés. A köpenysejtes lymphoma a kissejtes rosszindulatú daganatok sorába tartozik, mint a CLL vagy a myeloma multiplex. Ezekről azt tudjuk, hogy meglehetősen nehezen gyógyíthatók. Lehet velük valamit csinálni, de mindegyikre jellemző a késői relapszus. A következő részletesen feldolgozott betegcsoport a T-sejtes lymphomák köre, itt is mintegy 40–50 beteg adatait gyűjtöttük össze. Ritkábban előforduló betegségről van szó, amelyet ezúttal két részre osztok. Az úgynevezett perifériás T-sejtes NOS csoport az egyik, amelynél a rossz prognózisú betegeket első remisszióban lehet transzplantálni.  Ekkor 60 százalékos a túlélés. Az ALK-negatívokban viszont már az első remisszióban is érdemes transzplantálni. Amit érzünk, és ami a hematológus kollégáknak üzenet lenne, az nem csekély: kicsit kevesebb beteg jut el a transzplantációig, mint amennyinek szüksége lenne rá! Tudom, nagyon-nagyon nehéz betegcsoporttal dolgozunk, és nem is olyan szépek az eredmények. Mindenesetre arra biztatom a kollégákat, hogy a T-sejtes perifériás lymphomás betegek transzplantációig való eljuttatásában vegyenek részt.

Mi a helyzet a krónikus lymphoid leukaemiával, amely szintén eddig nem volt beszédtéma, viszont a konferencián napirendre került? 

Ebből a betegségkörből is mutattunk be betegeket, az allogén transzplantációról volt szó. Ugyan a kezdetekkor, tizenegynéhány esztendővel ezelőtt végeztünk már transzplantációt, de az akkori metódus mára kiment a divatból, ma csökkentett intenzitású kondicionálással transzplantálunk. Itt arra hívom fel a figyelmet, hogy ha a szakma időben elküldi a betegeket, akkor hamar kiderülhet, ki transzplantálható és ki nem. Amennyiben a gyógyíthatókat nem vesszük észre, az a mai magyar hematológiában dráma lehet.

A világ és a magyar eredmények összehasonlításában mi hol helyezkedünk el?

A világ élvonalától nemigen maradunk el. Ugyanazt csináljuk, mint amit a világ élmezőnyében tesznek. És igaz ez a vidéki transzplantációs centrumokban is, ahol bár allogén átültetés nem zajlik felnőttekben, de autológ igen. Az igazi különbség az, hogy másutt hamarabb eljutnak a transzplantációra a CLL-es betegek, a perifériás T-sejtes lymphomásoknak  az első kompetenciában való transzplantációja,  illetve a nagyon rossz prognózisú  NK T-sejtes betegek allogén transzplantációra való elküldése  könnyebben   megtörténik.   De úgy érzem, hogy összességében a dolog eléggé a helyén van Magyarországon is. Egy most megjelent tankönyv bizonyítja, hogy tényleg a világ élmezőnyében vagyunk. Az Európai Transzplantációs Társaság és az Európai Iskola közös kiadásában idén megjelent könyv mindazt tartalmazza, amit a lymphomában tudni lehet, s ami a transzplantációról eddig ismert. Egyébként a kötet egyik szerkesztője vagyok. Ha valaki az ESH.com honlapjára felmegy, akkor a könyv ott megrendelhető.  A szállítása ingyenes.